Noontide kardigán

E
rre a kardigánra még télen bukkantam, és ott volt az agyam sarkában, mert sosem lehet tudni.
 Aztán az történt, hogy kimostam a két bejegyzéssel ezelőtt mutatott kardigánomat. Machine wash fonal, ugye? "Platinum wool care" program a mosógépen, ugye? Speckó gyapjúmosószer, ugye? Ne menjünk bele, mert visítani fogok. Annyira szerettem, annyira puha volt, hogy még otthon is benne üldögéltem néha, de durván összefilcesedett. Hagyjuk. Szóval kimostam, mert utaztunk Budapestre. A Gombolydában néztem, van-e valami jó fonal, mert nekem KELL egy századfordulós kardigán. Fekete. Találtam két érdekesnek tűnő fonalat, az egyikből készült kötésminta kiabált, hogy hellllllóóó!!! Emlékszel még arra a Noontide-ra? Megadtam magam, két hét alatt elkészült. És most csak hápogok, hogy mi a fene történt, 24 óra alatt 113 like jött rá Instagramon, valami nem stimmel, nálam nincs ekkora forgalom soha!

Nagyon gusztusosan nyári len és viszkóz keverék fonal ez a  Schachenmayr Fashion Soft Linen Mix. És fekete. 3,5-ös körkötőtű (ez is olyan, hogy a Julcsi mindig megkérdezi: te még mindig körkötőtűt használsz? IGEN! Praktikus, na, tudom hurcolászni, ez a kardigán is nagyrészt a játszótéren készült) 
Tegyük hozzá, hogy a minta alapján megadott mennyiséget vettem, mert több nem volt, aztán rájöttem, hogy ja, tényleg, a 30-as évek méreteihez én kicsit kövér vagyok. Amikor ráeszméltem, már nem volt több fonal a boltban és megrendelni is késő volt. Ha a kedves eladónő kicsit segítőkészebb lett volna első alkalommal, akkor felajánlotta volna, hogy tud rendelni, és akkor még időben megérkezik a fonalam, de az a kedves eladónő szerintem egy szovjet boltból teleportálódott a budapesti Gombolydába. Az ember azt hinné, egy fonalboltban az eladók a világ legboldogabb, leglelkesebb emberei, de ez a nő? Na mindegy. Végül a kardigán ujján spóroltam a fonallal, kevésbé puffos, ami nem baj, elég széles a vállam. Az átalakításokat és számításokat Geraldine Warner Vintage Design Workshop könyvének segítségével csináltam. Sikeresen, nem is feltűnő, hogy nem az eredeti mintát használtam.

Jó könyv, nem csak vintage-rajongóknak ajánlanám, hanem bárkinek, aki tökre kezdő pulóverek/kardigánok kötésében és nem tudja, a fonalválasztás, méretezés hogyan oldható meg. Julcsi mondja, de hát náluk falun úgy megy az, hogy Pinteresten talál egy pulcsit, aztán képről megcsinálják neki. Én meg azt látom az internet faluban, hogy jaj, gauge nélkül, meghatározott fonalajánló és részletes írott és ábrás minta nélkül manapság már nem is szabad kötésmintát közölni, plusz legyen benne minden méret, 34-től 46-ig, legalább 5 tesztkötés, és ha nem, akkor szar tervező vagy és kigúnyol majd a többi, és a legrosszabb, hogy az emberek tényleg nem fogják megvenni a mintáidat, mert nem tudják, hogyan csinálják meg. Ez a két véglet, a régi és a modern. Szerencsére anyukámnál láttam én is, hogy simán lehet szájbarágott minta nélkül is kötni, különben csak azt hinném, hogy tényleg úgy működik, hogy mindent el kell magyarázni. Csak a probléma, hogy nekem nincs meg anyukám tapasztalata és tudása. És itt jött képbe ez a könyv, és mondhatom, hogy ha nem is teljesen, de kitölti azt az űrt!
Miután befejeztem, magamra parancsoltam, hogy fejezzek be egy nagyon régóta hányódó hímzést, mert egyszerűen szégyen, hogy mennyire kevés munka maradt vele. Befejeztem azt is, még keretezem, nem tudom, hogyan, várom az ihletet, van egy ködös elképzelésem, aztán megmutatom. És felbátorodtam, és egy .... 2012 óta hányódó munkát vettem elő, hogy na most azt fejezem be. Mert amikor elővettem, megláttam, és WOW, ez gyönyörű! Miért nem csinálom? Talán azért, mert nem tudom, mit fogok vele kezdeni, ha kész lesz:D de mindegy, kihasználom, amíg befejezős hangulatomban vagyok, mert közben egyrészt nagyon kattog az agyam egy csipkekeszkenőn (amit már rég el is kezdtem volna, ha nem marcangolna a kérdés, mi a megfelelő csipke rá), másrészt pedig egy adag fekete fonal is vár egy századfordulós kardigánhoz. Arról meg tudom, hogy ha nekiállok, akkor majd csak az fog menni mániákusan.
Majd ha lesz erről a kardigánról kép rajtam, megmutatom. Ja, és ha már a pókhálókat szedegetem itt a blogomon, meg kell említenem, hogy közben egy Vichy-kockás szoknyát is varrtam magamnak, csak még arról sincs kép:D meg varrtam egy tokot anyukám olvasójának, de arról sincs kép, és ki emlékszik már, mi mindenről nincs kép? Ha lesz, megmutatom, na. A szoknya mindenéppen muszáj, mert csodálatosan gyönyörű!!