Cseresnyés nyakkendő és sok-sok csipke Olaszországból

P
ersze csetneki csipke az a nyakkendő. Volt hozzá mintarajzom, elkezdtem horgolni. Aztán a memóriakártyám, amin az összes innen-onnan összekuporgatott csetneki csipkés kincseimet, képeket, cikkeket, leírásokat gyűjtöttem, beadta az unalmast. Naná, hogy biztonsági mentést már rég nem csináltam, de azért sikerült kimentenem végül a fontos dolgokat (huhhh...), és úgy bukkantam rá egy oldalra az 1907-es Csetneki Magyar Csipke könyvből, teljesen el is feledkeztem róla! Az az egy oldal véletlenül pont ezt a cseresznyés-szárnyas gránátalmás mintát használta fel egy nyakkendőhöz. Kell-e ennél több? Van vagy öt elmentett ír csipkés masnim abból az időszakból, rajongójuk vagyok, de sosem csináltam meg egyet sem, a Molyon pedig van egy vintage kézimunkás-olvasós kihívás, szóval adta magát.

A szükséges selyembatiszt pántom, nahát, pont nem volt. Lövésem sincs, hol lehet olyat szerezni, de volt egy csudafinom darab selymem, amit az én nagyonkedvenc nagynénim adott nekem, megszenvedtem a varrásával, de azért felvállalható. A varrásnál jön elő a kétbalkezességem. De azt tegyük hozzá, a szárnyas gránátalmára eszméletlenül, felfuvalkodottan büszke vagyok most! Olyan tökéletesre van formázva, hogy tökéletesen fedte a mintarajzot.

Az eredeti könyvnél feltűnt, hogy míg a mintarajzomon egysorosra jönnek ki a cseresznyék szárai, a képen lévő darabon meg kétsorosak. Na mivel a legnagyobb szenvedést az okozta, hogy alig fért el a 7 darab egysoros cseresznyeszár a karika körül, nem nagyon akaródzott újra megcsinálni, mert 7 darab kétsoros cseresznyeszár aztán tényleg nem fog elférni. Szerencsére Julcsi megnyugtatott most utólag, hogy volt egysoros cseresznyeszár is régen, huhh, nagy kő esett le a szívemről! De mielőtt ezt megtudtam, még kétségek gyötörtek, amit Máire Treanor nagyon jól lecsillapított:  "They aren't mistakes. They're your individual interpretation of the pattern" Nem hiba, hanem a minta egyéni interpretációja. És tényleg!
És ha már szóba került Máire, és ígértem egy olaszországi beszámolót. Igyekszem rövidre fogni. Hehe... Szóval Bolsenában, ami Orvietotól egy fél órányi autókázásra található (miközben valami hihetetlenül szájtátós kilátás nyílik Orvietora, és sosem bocsátom meg, hogy nem álltunk meg lefényképezni, mert a vihar után olyan fények voltak, hogy sírni kell rajta) két évente rendeznek egy csipke és hímzéskiállítást.
https://www.bolsenaricama.it
Arra hívták meg az ír csipke nagyasszonyát, Máire Treanort kiállítani, aki hogy ne utazzon egyedül, elhívta egy barátját-tanítványát, aki minden évben Skóciából utazik Írországba a clonesi ír csipke nyári táborba. Aztán ezt elmondták a dán hölgynek is, akiről tudták, hogy nagyon érdeklődik az orvieto csipke iránt, szeretné látni élőben is. És Susanne tudta, hogy én is nagyon érdeklődök az orvieto csipke iránt, és volt még kedvezményes hely a szállodában, Olaszország meg nincs olyan messze, van egy olasz barátom a Flixbusznál, aki olcsón tud jegyet szerezni, sőt, meg is szervezett nekem mindent, úgyhogy kettőt pislogtam, és ott is találtam magam Olaszországban, sőt Umbriában. Sőt, Orvietoban!!!!!!!!! És jött Ric, a holland nő is, akivel szintén nagyon jó kapcsolatban vagyok, szóval olyan társaság verődött össze, hogy jobbat kívánni sem lehet, ha az ember csipkéket megy nézni egy csajos vakáción:D Még közben csatlakozott hozzánk az ukrán származású Larisa Chilton Amerikából, hogy ne legyen teljesen egyedül, és annak ellenére, hogy először találkoztunk vele, mintha mindig is ismertük volna egymást, könnyű volt egy húron pendülni:D Ő egyébként a modern ír csipkét képviselte a kiállításon.
Mert ugye van az olasz velencei csipke. Ez egy varrott csipke (a képen a fenti darab, ami ha jól emlékszem, 17. századi). Az szolgálta az ír csipke alapját (a középen és lent lévő darabok).

Kb elvitték Írországba, lemásolták, de hogy haladósabb legyen, könnyebben elkészíthető, horgolták inkább (gondolom az írországi fényviszonyok is szerepet játszhattak, hogy az egyszerűbb megoldás kidolgozására kényszerültek). És az a csipke ugye a 19. században, a nagy éhezés során sok embernek adott munkát, horgolt az egész falu, horgolt az egész család, nagyitól a kisgyerekig.
Aztán 1904-ben történt, hogy a csetneki Szontagh nővérek unokatestvére Párizsból hazahozott egy technikát: az írlandi csipkét. És az adta az ötletet, hogy ezzel segíthetnék munkához juttatni a magyar asszonyokat is, a télen kidolgozták a csetneki csipkét. A magyar úri hímzésből vették a motívumokat, eleinte hasonlított persze az ír csipkére, és ír mintákat is csináltak, aztán idővel egyre inkább önállósította magát, és egyre jellegzetesebb lett a csetneki. (persze ez így nagyon dióhéjban). Hasonló dolog történt Franciaországban is, Bretagne-ban, amikor a nagy szardíniaválság volt. Ott a Le Picot Bigouden született meg. Mellesleg ő a legegyszerűbb is technikailag.

A sors fintora, hogy az eredetileg olasz csipke, most már az írek horgolt változatában visszaérkezett Olaszországba, mégpedig Orvietoban talált magának lelkes követőket. A városnak egy nagyon híres székesegyháza van, csodálatos faragásokkal, az szolgálta a csipke alapját.

Van, amihez nincs mit hozzáfűzni:

Vagy ez:

Ezek voltak a régebbi darabok, de az újak sem rosszak... nagyon nem... Alessandra Pollegioni esküvői ruhája? Ugye???

És ha már ír csipke, csetneki, le picot bigouden és orvieto, akkor nem maradhat ki az ír csipke hm... feketebáránya? Na jó, igazságtalan vagyok, csak mert nem vagyok nagy rajongója, még nem kell bántanom. Igazából a fogalomzavar idegesít, nem maga a csipke. Ugyanis az első három "gyerek" viszonylag régi. Viszont a modern időkben kialakult és elterjedt a modern ír csipke, vagy ahogy többen nevezik, a kelet-európai ír csipke. Igaz, ez az elnevezés most már pontatlan, mert most már a brazilok is pl nagyon élen járnak, meg a japánok is. A lényege, hogy az eredeti, ír technikát szabályok nélkül újragondolják. Gyakran nagyon vastag fonallal, gyakran tiri-tarka színekkel, előszeretettel szuszakolják bele a román zsinórcsipke zsinórját is, mintha annak bármi köze is lenne a dologhoz. A szabály, hogy nincs szabály. Rendben, de akkor értsd meg, hogy ez már nem ír csipke. A modern ír csipkét, ahogy már említettem, Larisa Chilton képviselte, és nem azzal győzött meg, hogy kislányokként vihogtunk vele állandóan buta orosz vicceket gyártva az olasz szavakból, hanem azzal, hogy nagyon szépen használja a színeket és nagyon szépen állítja össze a motívumait:

Nem tudok elmenni szó nélkül a makramé mellett. Soha többet nem fogok ugyanúgy gondolni a makraméra, mint azelőtt. Nem csak a modern ír csipkével kapcsolatban sikerült megváltoztatni az elutasító álláspontomat (tiszta Büszkeség és balítélet voltam csipkében... hihi:))

Ez csak egy nagyon kicsi válogatás volt a képeimből, van sokkal több, de nem tudom belinkelni, csak egyesével, de így előjön az egész album, ha a dátumra klikkeltek, nyitott bárki számára, nem kell hozzá Fb:)


Egy kisebb, két órás orvieto csipke workshopon is részt vettem, épp arra volt elég, hogy megértsem a készítését, de hogy szép darabot csináljak? Na attól fényévekre vagyok:D
Kb ennyi. Ajándékba még egy mennyei csodálatos saláta nektek:

sós vízben főtt tönkölymag, kukorica, rukkola, paradicsom, mozzarella és bazsalikom. Olivaolajjal lelöttyintve, megsózva. Friss, jó minőségű hozzávalókból... igen, most már értem, miért zengenek ódákat Olaszországról! És én még egy elkényeztetett franciaországi lakos vagyok, akit nehéz meglepni. De életemben először ettem olyan pizzát, aminél az első harapásnál tudtam, ilyennek kell lennie a pizzának. És most már nagyon jó úton haladok afelé, hogy jól reprodukáljam, amennyire tudom, otthoni sütőben! Egy biztos, nem a feltét volt a lényeg, hanem a tészta. És a 180 fok a csirkének való, a pizza a maximumot kívánja!
Egy kép Bolsenára a hotel erkélyéről, az esemény hirdetésével:

És egy kép rólam és Máire Treanorról a kiállítás megnyitójáról, két perccel azelőtt, hogy Proseccot locsoltam Larisa szoknyájára:)