Egy kis bepillantás a hálószobámba, avagy az új függönyöm

V
olt nékem már pár éve egy ronda és időtől foltos anyagra felvarrt szépséges Puy (ejtsd: püi) csipkém. Hogy mióta várt a sorára a padláson, azt nem tudom, de olyan gyönyörű és nagy és hűha, hogy az ember elájul tőle, megérdemelte, hogy elhozzam és elővegyem és sóhajtozzak fölötte. Már régóta érett a gondolat, hogy a tényleg nagyon rusnya anyagot lecserélem, de azon kívül, hogy elég nagy meló rendesen megcsinálni, mert nagyon nem egyenes ám, meg is kellett találni azt az anyagot, ami illik is hozzá. Meg főképp, meg kellett találni hozzá a lelkierőt. Viszont milyen csudán mutatna a kedvenc varrósarok díszeként a hálószobában!

Úgy két hónapja vettem meg végre az anyagot, úgyhogy már csak a munka oroszlánrésze maradt, nem is tudom, mi volt idegölőbb, kiméricskélni, felfércelni lazán, levágni a nagyobbik részt (remegő kezekkel, hogy még véletlenül se vágjak a csipkébe), felfércelni rendesen, végigmenni rajta kis cikk-cakkal varrógéppel (remegő kezekkel, jó ég, nehogy véletlenül az anyag tekergetése közben a csipke is alákerüljön és hozzávarrjam, miközben azon agyaltam, hogy a csúnya anyagra valaki bizony kézzel varrta fel, nem ám varrógéppel, úgyhogy mit rinyálok én itt), aztán levágni rendesen a csúnya anyagot (remegő kezekkel), visszahajtva az új anyagot hátul megint végigvarrni nagy cikk-cakkal, ezután már csak remegő kezekkel kellett levágni a visszahajtás maradékát és kész is volt. Semmiség ez 180 centi szélességnél, ami úgy legalább 4 méter varrnivalót ad.

Egyébként  maga a csipke nem tökéletes, van pár hely, ahol el van szakadva, de nem nagyon látszik, ahol tudtam, ott megjavítgattam. És miután felakasztottam, arra gondoltam, hogy azt hiszem, leveszem és elteszem későbbre, mert a pulya meg a macska együtt a közelében túl felkavaró látványt nyújtott. A macska, akit újabban Rómeónak hívunk...

Hát jó, hát itt a tavasz, na. A varrósarokra visszatérve egyébként, pár napja találtam egy csudameseszép anyagot, de olyat, hogy szinte ugráltam, hogy ebből kell nekem ágytakaró az én nagypolgári giccsel kevert shabby hálószobámba! És mivel teljesen elfogadható áron volt, vettem is. Már csak bélést kell vennem, de pamutflízt akarok, azt meg még le kell vadászni és kezdhetek varrni, mert azt utálok, pláne nagy dolgokat. Viszont az az anyag! (aki ismer, már bólogat, na, tutira toile de jouy. Igen, az! Halványkék. Halványkék!! OK, a hátoldalának meg halványrózsaszín, hogy meglegyen a giccshatás:P)
Kértétek a ruhámat. Ám legyen, tessék. Ehhez azt kell tudni, hogy én szinte csak feketében járok (nincs mögötte semmi megfontolás, azon kívül, hogy abban érzem a legkényelmesebben magam, legfeljebb még csak annyi, hogy túl színes egyéniség vagyok, és vissza kell fogni valamivel a ragyogást...), szóval amikor megláttam, akkor izé. Kicsit sokkolva voltam, mert hát sem a baglyok nem az én világom, sem az ilyen nem is rikító, de mégis rikító, enyhén pszichedelikus színek (erre JB azt mondta, hogy az orosz behatás azért érződik), de amikor felvettem, akkor annyira enyémnek éreztem, tökéletesen rám volt szabva, az a forma, amit én a legjobban szeretek, a legtökéletesebb hossz, kellemetes flokon anyag, mondtam, hordani fogom, amíg le nem foszlik rólam. Hát így kell engem rávenni, hogy ne csak feketében járjak.

Azért egy szoknyát az én kedvenc fekete pamutdzsörzémből kialkudtam, mint mondtam. Arról egy ilyen, Szentendrén készült kép, csak hogy lássátok, milyen szép fehér a lábam, de nem kell aggódni, nyár végén is ilyen szépen pörög, hátamon a pulyával. (könnyen magamévá tettem azt a francia divatot, hogy edzőcipőt vesznek bármilyen szoknyához)
Más nincs. A pulya nem akart pózolni, amikor le akartam fényképezni az új játékával, amit neki (meg JB-nek) csináltam, de majd lesz az is, egyébként nem sokat kézimunkázok, inkább olvasok, Orhan Pamuk, az egyik legeslegkedvencebb íróm új könyve, a Furcsaság a fejemben jobban leköt. Olvassátok, zseniális!