Csipke, csipke meg tatu

G
yakran van, hogy sokáig semmi, aztán egyszerre egy csomó. Mondjuk most csak kettő mutatnivalót hoztam (plusz egy:)), de mindkettő naaaaaaaagy büszkeség. Kezdjük azzal, amelyik kevésbé büszkeség, viszont nagyon szépek a képek:D

 Ugye kell a kihívás, és a kötésben csalódtam. Szerencsére rátaláltam Herbert Niebling nevére, aki csodálatos csipketerítőket tervezett. Ősszel neki is álltam egy kis zsákocskának, 50-es fonal, meg minden, csak éppen a nagy eszemmel kitaláltam, hogy gyöngyözni fogom. Baromira szép, csak a legkisebb japán Toho gyöngyöt csak szó szerint hajszál vékony damillal lehet felkönyörögni a fonalra. A harmadánál járok és a gyöngyök száma egyenesen arányos az ősz hajszálaim számával. Kellett egy gyors sikerélmény, meg hogy igazán átérezzem, mi is az a Niebling, mert így, egy leegyszerűsített minta alapján, állandóan megállva a gyöngyök miatt nem az igazi az érzés, úgyhogy májusban nekikezdtem másfeles tűvel és 80-as fonallal a Frosted ferns nevezetű terítőnek (ingyenes minta itt: http://www.ravelry.com/patterns/library/frosted-ferns-doily-7633) , ami a tervező többi terítőjéhez képest kb fele, sőt harmad akkora, csak 114 sor. 65 centi!!!!! Nem vártam volna ezt ettől a másfél gombóc 80-as fonaltól...

A 43. sornál állandóan elszúrtam, akkor hálás voltam a lifeline fonalért, a 70. sor környékén kezdtem el unni a dolgot. Utána már kivettem a lifeline fonalat, mert csak idegesített és semmire sem szolgált, ráéreztem a logikájára, úgyhogy már félálomban is tudtam kötni, megtanultam "olvasni" a csipkét és megtanultam javítani az esetleges hibákat bontás nélkül. Úgyhogy azt lehet mondani, hogy rengeteget tanultam belőle. A 80. sor környékén már otthagytam, a sorok végtelenül hosszúak és unalmasak voltak, ezután nagyon nyögvenyelősen haladtam, meg egyébként is inkább a vert csipkémmel foglalkoztam (arra még visszatérünk). Aztán júliusban meghirdették Instagramon az augsztusban lefolyó Vintage Summer Challenge nevű játékot, amibe a fene tudja, miért, de belefogtam. Minden napra van egy témakör, és vintage, nyár és a nap szava kép legyen hozzá posztolva. Júliusban azokkal a képekkel szórakoztam leginkább, és örülök, hogy előre elkészült majdnem az összes kép, mert egyébként hamar feladom, ha azután kezdek bele, hogy látom a többiek profi képeit. Nincs itt egy barátnőm, aki segítene a fényképekkel, borzalmasan tudok pózolni, a leggázabb, hogy az életben a fejem olyan, mint egy neonreklám, minden érzelem ott villog, semmit sem tudok eltitkolni, viszont a képeken éppen ellenkezőleg, mindig ugyanaz a bamba, ijedt fej bámul vissza rám. JB nagyon nem tud fényképezni és nem tudom megváltoztatni a szokásait, hiába magyarázok, szóval ha 10 méterre áll tőlem, 18mm-rel fényképez, "majd úgyis kivágod" felkiáltással tényleg csodás a végeredmény (a fix 50mm-es objektívet nem hajlandó a kezébe venni). Igaz, legalább nem látszik a fejem. És nincs sok ruhám, és nincs semmi, de semmi jártasságom a korabeli divatban, ahogy a résztvevők nagy részével ellentétben nem is a beöltözősdi és önfényképezősdi a hobbim, nem is varrogatok korabeli ruhákat, na az exhibicionizmus teljes hiányáról nem is beszélek:D Úgyhogy ezek után világos, hogy bele kellett vágnom, így lesz kihívás a kihívás:D Viszont volt néhány nap, ahol már nem volt sem ihletem, sem ruhám, sem felvállalható kinézetem (meg idő, hogy befogjam JB-t a fényképezéshez, vagy önkioldóval szelfizgessek), és akkor jön jól a csendélet. A party fényképhez a téma már augusztus elején jutott eszembe, mi lenne, ha tea party lenne? Csak csészém volt és csipke terítőm, úgyhogy igazán eredeti ötlet volt a részemről:D De mi lenne, ha nem valamelyik régi terítőmet használnám, hanem befejezem a Nieblinget? Zseniális ötlet, két heted van. Haha... és jaj de cuki ebben az újságban az a varrott csésze! Hát nem menőbb, mint a porcelán? Meg úgyis annyi idő van még, simán meg lehet varrni (az utolsó pillanatban, a fényképezés előtt 10 perccel:)))

Egyik este a pinteresten elém ugrott egy horgolt macaron leírás, már aludtam volna, félálomban keresgéltem valamit. Pont volt kéznél fonal, észre sem vettem, kész egy übercuki macaron! Ezután menet közben is macaront gyártottam. 8 darab készült el, a gyerek imádja számolgatni. Meg persze labdaként dobálni.

Aztán lementünk anyósékhoz nyaralni egy hétre. És anyósnak tetszett az ötlet, drukkolt és buzdított a kötésre, amikor már nem volt kedvem, és felajánlotta a saját készletét a fényképekhez, és jól jártam, hogy náluk voltam éppen, amikor posztolni kellett, volt (a rekordszárazságú nyárban napégette, alig zöld) kert, lemenő nap, JB dédnagypapája által faragott gyönyörű kis asztalka, bádog doboz és ezüst kanál, és még egy kis girlandot is nyomtattam és feliratoztam (JB meglepődött, milyen szépen tudok írni. Én is:)).
Uff, kész lett az utolsó pillanatban minden!:D

A kihívás többi képét szerintem majd posztolom a fényképes blogomban, hogy meglegyenek egyben. A másik csipke viszont igazán a büszkeségem. Tavaly kezdtem el (vagy tavaly előtt?? teljesen összefolyik a fejemben, de durva!) és azt hittem, sosem fogom befejezni. Így sincs persze befejezve, mert nem egy teljes négyzet, de igazából csak ki akartam próbálni a flamand csipkét, igazán vékony selyemfonalból, sok verőkével. Ez itten 78 verőkével készült, de nincs is több, csak 100 verőkém, ezért a legtöbb mintát nem tudom kipróbálni (egyelőre. De majdcsak lesz születésnapom!:)) A selyemfonal valami eszméletlenül borzalmasan rettenetes, az ujjamon ha a bőr egy kicsit is száraz, már felsérti munka közben, ha hozzáérek, és nyúlik, csúszik, és koszolódik. És igazán szépen fényképezni sem lehet, mert csillog. És szakadt, állandóan, ha csak ránézett a macska vagy a gyerek, elszakadt, tele is van csomózásokkal. De nagyon-nagyon örülök ennek a semmire sem jó cafatnak!Az első 2 cm nagyon sokáig tartott, aztán ráéreztem, megértettem és már gyorsabb volt, így fejeztem be azt, ami ott lógott reménytelenül (ez sem segített a hófehér fonal tisztaságán) már annyi ideje a párnán.

És még egy utolsó. Júliusban készült, csak nem volt kedvem emiatt blogolni. Jobb is, mert így hosszabban tudok mesélni róla (hahaha! Gonosz kacaj, mert így is már nagyon hosszú a bejegyzés:)) Júniusban voltunk állatkertben, ahol a Tisztelt Gyermek halálosan beleszeretett a tatuba. Mit neki elefánt meg zsiráf, ha van tatu! Az a valami! Eszméletlenül édes egy állat, igaza van:) A szuvenírboltban rengeteg állatos szemetet árultak (horror áron), PSJBT (ez a fedőneve a gyereknek:)) kétségbeesetten járkált fel-alá és kérdezgette magyarul is, franciául is, "Hol vagy, tatu?" Ezek után nem volt mese, venni kellett neki tatut. Csak nem volt tatu, mert nem tartozik a legkeresettebb, mainstream állatok közé.
Egy hónapon át emlegette a tatut, amelyik a hátán hordja a takaróját és rohangál, mire erőt vettem magamon és horgoltam egyet.

Pont a megfelelő méret lett, marokra fogható, elfér zsebben is. Elsöprő siker lett!

Csúszdázik, dobálható, a piacon beleeszik a zöldségekbe ("hamm-hamm"), be kell parfümözni, néha a macska wc-jébe végzi a dolgát, a játszótéren a csap alatt mosható (hogy aztán a farkánál fogva, mint egy döglött egeret körbemutogassák, hogy fúj, vizes), le is lett már hányva szegény (még jó, hogy megszokta a mosást...), kórházban is járt, a pályaudvaron rendszeres vendég, és nézi, hogyan kapcsolják össze a TGV-ket, úgyhogy igazán mozgalmas élete van Titou-nak, a tatunak. De legközelebb neonszínű játékot csinálok, mert ezt a barnát képtelenség könnyen megtalálni.
 Ingyenes minta innen: http://www.ravelry.com/patterns/library/roll-up-armadillo